Üdvözöljük a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet hivatalos honlapján!
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Keresés az oldalon:
Ifjúságkutatás
A fiatalok szociológiai helyzete és különleges problémái az ezredfordulón központi kérdésnek számítanak nem csupán hazánkban, hanem az európai közgondolkodásban is. Az ezen a területen folytatandó permanens kutatás irányvonalának meghatározása és gyakorlati megvalósítása, illetve az egységes szakmai háttér biztosítása érdekében kezdte meg működését 2001 januárjában a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet. 2011-től a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Kutatási Igazgatóság keretein belül kutatjuk a fiatalok élethelyzetét.
Kutatóink az ifjúsági és a gyermek korosztály helyzetét, illetve az ezt meghatározó gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokat vizsgálja a szociológia tudományának eszközrendszerén keresztül. Fő feladata, hogy gyermek és ifjúsági alapkutatásokat végezzen, és a kinyert eredményekkel tudományosan megalapozza az ifjúságpolitikai döntés-előkészítést, amivel megfelelő kutatói és tudományos hátteret biztosít mind a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, mind más kormányzati szervek részére. Egyrészt nagymintás, az egész gyermek és ifjúsági korcsoportra reprezentatív, az emberi élethelyzet legfontosabb szegmenseit (pl.: iskolai életút, munkaerő-piaci helyzet, lakáskörülmények, társadalmi közérzet, értékrend stb.) vizsgáló alapkutatásokat végzünk, másrészt tematikus részterületek vizsgálatával (játszóterek, ifjúsági házak, ifjúsági turizmus) valósítjuk meg feladatainkat.
Alapfeladatok:
- A gyermekeket és az ifjúságot érintő alapkutatások készítése (különös tekintettel az ismétlendő, az ifjúsági korosztály legalapvetőbb statisztikai és szociológiai ismérveit feltáró regionális szintű adatokat szolgáltató ifjúságkutatásra – Ifjúság2000, Ifjúság2004, Ifjúság2008).
- Kiegészítő kutatások végzése a nagymintás vizsgálat eredményei alapján.
- A gyermekekhez kötődő és az ifjúsági intézményrendszer működési mechanizmusának, hatékonyságának vizsgálata.
- A társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok gyermekekre és ifjúságra gyakorolt hatásának vizsgálata, országos és regionális szinten.
- A NEFMI megbízása alapján „Jelentés a gyermekek és az ifjúság helyzetéről” dokumentum elkészítése.
- A Magyarországon élő magyar állampolgárságú, illetve a határon túli magyar gyermekekkel és fiatalokkal kapcsolatos kutatások összefogása, összehangolása, támogatása.
- Regionális kutatások lebonyolítása.
- Saját kutatások, szakmai programok kezdeményezése és lebonyolítása.
- A piaci szektor számára kutatási programok kidolgozása, lebonyolítása.
- A civil szféra, az ifjúsági szervezetek, önkormányzatok számára kutatási programok kidolgozása és azok megvalósítása.
Kapcsolódó anyagok
Munkatársak, elérhetőségek
- kutatási igazgatóhelyettes, ifjúságkutatás vezető
- 06-1/237-6734
- szociológus-kutató, ifjúságkutatási vezetőelemző
- 06-1/237-6700/802
- szociológus-kutató
- 06-1/237-6700/802
- szociológus-kutató
- 06-1/237-6700/802
- szociológus-kutató
- 06-1/237-6700/802
- szociológus-kutató
- 06-1/237-6700/802
- kutatásszervező
- 06-1/237-6738
Bauer Béla
Pillók Péter
Berényi Eszter
Déri András
Szabó Ákos
Arnold Petra
Hakkel Tünde
Döntés született a „Országos Esélyegyenlőségi Hálózat keretében Megyei Esélyegyenlőségi Iroda – Esélyek Háza működtetésének és esélyteremtő programoknak a támogatására” kiírt pályázat nyerteseiről
Módosult az „ÉLETÚT-2011” önéletírói pályázat beadási határideje
Döntés született a Családbarát közgondolkodás népszerűsítése címen kiírt pályázat nyerteseiről
Az NCSSZI szakmai véleménye a 2011-ben teljesített továbbképzési kötelezettség anyagi elismeréséről
Módosult a KR-11 pályázat beszámolási határideje
Tanfolyam indul a nyílt örökbefogadásban közreműködni kívánó szakemberek számára
Megjelent a Kapocs legújabb száma
„Kérdezzük meg nagyszüleinket, dédszüleinket!” - Életút címmel pályázati felhívás jelent meg






